2012. december 10. 15:29 - Zöld Intézmény

Rendhagyó nyílt nap a TIK-ben

„Ezt az e-mailt azért küldjük, mert kitöltötte a Tanulmányi és Információs Központ kérdőívét és jelezte, hogy érdekli a pénteki igazgatósági nyílt nap részvételi lehetősége, amely keretében betekintést nyerhet az Igazgatóság munkatársainak és igazgatójának egy napjába, illetve a Presztízs Díjátadó Gála előkészületeit figyelemmel kísérheti a rendezvényekért felelős kolléganő társaságában.”

DSC_7548.JPG

Akik kitöltötték az SZTE TIK látogatói elégedettségi felmérést, és bejelölték, hogy érdeklődnek a rendhagyó nyílt nap részvételi lehetősége iránt, azok e-mail fiókjában a fenti üzenet landolt. Négy szerencsés kitöltőnek adatott meg végül a lehetőség, hogy részt vegyenek a TIK rendhagyó nyílt napján.

DSC_7567.JPG

A 2012. december 7-én megrendezett nyílt nap keretében a látogatók végigjárhatták az SZTE TIK-et az igazgatóság munkatársainak kíséretében, és ellátogattak olyan helyekre, ahova külső emberek csak ritkán léphetnek be.

A megérkezést követően a négy látogatónk körbejárta a TIK Igazgatóság irodáját, megismerkedtek az intézmény igazgatóval és asszisztenseivel. A bemutatkozás után az első pont a Központi Ügyfélszolgálat meglátogatása volt. Itt megtudhatták az érdeklődők, hogy mennyi funkció ellátása tartozik a Központi Ügyfélszolgálat szolgáltatásai közé, és milyen változatos igényekkel szembesülnek a kollégák nap-mint-nap.  

DSC_7547.JPG

A következő „programpont” egy közös ebéd elfogyasztása volt Erdélyi Evelyn intézmény igazgatóval. Itt egy kötetlen beszélgetés során feltehették kérdéseiket az érdeklődők. Az ebéd után következett az audiovizuális terek bejárása. Látogatóink megtekinthették az előadó termek mellett a stúdiót, a tolmács fülkéket és az intézmény audiovizuális eszközparkját. DSC_7551.JPGA biztonsági szolgálaton a munkatársak bemutatták azokat a rendszereket, amelyek a központ látogatóinak biztonságáért felelősek. Műszaki munkatársunk az épület működtetési és felügyeleti rendszereit mutatta be, ezután két látogatónk a tetőre is kimerészkedett, és ott megtekinthette a napkollektorok mellett „frissen” telepített napelemeket is.

DSC_7565.JPG

A részlegek bemutatása mellett a látogatók folyamatosan figyelemmel kísérhették a Presztízs Díjátadó Gála előkészületeit, a színpaddíszítés folyamatát illetve a hang- és fényeszközök felszerelését.

Örömünkre szolgált a nyílt nap iránit fokozott érdeklődés, így biztosan fogunk még szervezni hasonló eseményeket a következő évben is! :)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://zoldintezmeny.blog.hu/api/trackback/id/tr894958102

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.