2016. június 15. 10:02 - Zöld Intézmény

Minden nap egy alma....

A mai világban már az okostelefonok és az internet a világ legtöbb részén elérhetőek. Használjuk őket játékokra, keresésre, telefonálásra és még számos egyéb dologra. Ám van egy olyan oldaluk is, amire kevesen gondolnak, pedig igen fontos: ezek az eszközök megmenthetik az életünket!

A napokban derült ki, hogy például az Apple egyik fejlesztése, a "Hey Siri!" elnevezésű funkciónak hála tudták megmenteni egy kislány életét Ausztráliában. Stacey Gleeson észrevette, hogy egyéves lánya abbahagyta a lélegzést. A nő a telefonját felkapva rohant be a szobába, de ahogy felkapcsolta a lámpát, elejtette a készüléket. Elkezdte újraéleszteni a gyereket, és közben "hey, Siri!"-kiáltásokkal próbálta bekapcsolni a földön heverő telefont. Amikor sikerült, megkérte a programot, hogy hívja fel neki a mentőket, és a szolgáltatás működött: tárcsázta a segélyhívót, a kislányán szívmasszázst végző anya pedig segítséget tudott hívni anélkül, hogy fel kellett volna állnia a gyerek mellől. Ahogy az anyuka elmondta, azért kapcsolta be ezt a funkciót, mert mókásnak tűnt, de az biztos, hogy ezek után nem fogja kikapcsolni.

Sokszor figyelmeztetnek minket, hogy olyan jelszavakat válasszunk, melyeket nehéz kitalálni annak érdekében, hogy biztonságban legyenek az adataink. Ám néha szerencsés, ha nem egy bonyolult számkódot kell visszafejteni, mivel ez is segíthet abban, hogy megmentsék az életünket. Ez történt azzal a kaliforniai fiatallal is, aki egy eddig tisztázatlan autóbaleset következtében szakadékba esett és elvesztette eszméletét. 17 órán át feküdt, életveszélyes hasi- és lábsérüléseket szenvedett, de szerencsére azóta teljesen felépült. A 28 éves nő az életét Cameron nyomozónak köszönheti, aki a bejelentés és hosszú, eredménytelen keresés után rájött, hogy a nőt az iPhone-ja alapján meg tudják találni. A rendőrnek sikerült bejutnia a nő lakásába, ahol annak iPadjét "feltörve" a "Find my iPhone" alkalmazás segítségével megtalálták a sebesültet. 

"Tettem egy próbát az alapján, hogy az emberek milyen számsorokat használnak gyakran jelszónak, és harmadik próbálkozásra sikerült bejutnom" — mondta el a nyomozó

De nem csak az okostelefon az, ami alkalmas lehet ilyen feladatokra (is). Az Apple egyik új terméke, az Apple Watch például kimondottan egészségcentrikus fejlesztése a cégnek. Az órában beépített pulzusmérő szerkezet található, melyhez számtalan egészséggel kapcsolatos app tartozik. Ez volt a szerencséje a 17 éves Paul Houle-nak is, aki egy fociedzés után vette észre, hogy valami gond van: nehezen vette a levegőt és fájdalmai voltak, valamint az előbb említett okosóra még az edzés után 1 teljes órával is nagyon magas értékeket mutatott. A játékos így elment kórházba ahol kiderült, hogy ha tovább marad az edzésen valószínűleg holtan esik össze. Houle elmondta, hogy ha az óra nem jelez neki folyamatosan, biztosan csak a kimerültségre fogja a tüneteket és nem foglalkozik velük. 

Hazánkban még annyira nem elterjedt az okosóra, de reméljük, hogy hamarosan az lesz és nálunk is segíteni fogják a technológiai eszközök az egészségünk fenntartását. Számtalan alkalmazás van, melynek segítségével a napi edzésünket mérhetjük, vagy épp az alvásunkat analizálhatjuk. Érdemes ezeket használni és figyelni, hallgatni rájuk, hiszen mégis csak az életünk minőségét szeretnék megóvni és javítani az ilyen fejlesztések. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://zoldintezmeny.blog.hu/api/trackback/id/tr158798140

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.