2018. július 18. 11:24 - Zöld Intézmény

Veszélyben a Tesla?

Az elektromos autók piacának felrobbantója, akik miatt már az egész világ tudja, hogy lehet közlekedni úgy is, hogy közben nem brummog a motor körülöttünk, a németektől várat erős riválisokat. A PA Consulting számításai szerint pár év múlva már nem a Tesla lesz a legnagyobb elektromos autógyártó cég...

Musknak főhet a feje, ha igazak a Bloomberg értesülései, ugyanis ha minden igaz, akkor a 2019-es évben még ők lesznek a legnagyobb hal az elektromos piacon, ám ez 2021-re teljesen megváltozik és visszaesnek a 7. helyre. Ekkorra a várakozások szerint a Daimler lesz az első, őt követi a BMW, majd a Renault-Nissan-Mitsubishi triumvirátus, és a VW. 

screen_shot_2018-07-13_at_12_13_06.png

Az előrejelzés készítésekor figyelembe vették azt is, hogy a kaliforniai autógyártó gyakorlatilag még nem zárt olyan évet, amikor pozitív lett volna a mérlegük, ráadásul a népautónak szánt Model 3 gyártásai is szépen szólva akadozott. Kíváncsian várjuk, hogy a Tesla mit reagál majd ezen várakozásokra, hiszen már annyiszor temették őket, és lám, még mindig itt vannak, nem is kis befolyással a dolgok alakulására...

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://zoldintezmeny.blog.hu/api/trackback/id/tr9514111205

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.